Napfényes Spanyolország - Madrid 10. nap

MADRID, A VÁROS, AMI SOHA NEM ALSZIK
Egy nyaralás története, 2012. 09. 28 – 2012. 10. 07.

10. nap

Pihenés a Nuevos Ministerioson és hazautazás

Igen, ez a nap is eljött, amikor el kell búcsúznunk a várostól.
Délig ki kellett jelentkeznünk a hostalból, így ma tényleg „korán” keltünk, legalábbis az előző napokhoz képest. Befejeztük a csomagolást, amit előző este még kihagytunk, nagy nehezen sikerült mindent begyömöszölni. Féltünk is, hogy a reptéren szólni fognak, mert a sok cucctól Attila hátizsákja túl méretes lett, de szerencsére nem volt vele gond.

Megragadom az alkalmat és kicsit kifejteném miért is kapta ez a 10 napos élménybeszámoló azt a címet, hogy „a város, ami soha nem alszik”. Nos igen, a madridi éjszakák… Bármilyen későn is mentünk ki az utcára, mindig voltak emberek, még a legeldugottabb kis utcákon is, mindegy hogy hétvége volt vagy hétköznap. Bár a gépkocsiforgalom nem volt annyira intenzív, mint a nappali órákban, de a város éjszaka is élt. Hétvégén nyitott ablaknál szinte lehetetlenség volt aludni, kocsmák zaja, flamneco-zene, részeg emberek vitatkozása, nevetgélés, üveg csörömpölés és hasonló dolgok szűrődtek be kintről. Mivel gyakorlatilag egész héten nagyon szép idő volt, és hiába volt a szoba ellátva légkondival, annak ellenére, hogy a szobai hőmérő folyamatosan 23 fokot mutatott, a hét közepére eléggé felmelegedett a szoba levegő, így muszáj volt nyitott ablaknál aludnunk. Egyik éjszaka pl. arra ébredtem, hogy egy nő kegyetlenül zokog, „ay, Dios mío” /jajj Istenem/, „ay, mi vida” /jajj az életem/ és hasonló felkiáltások közepette és mindez legalább 1 órán keresztül. Arról nem is beszélve, hogy az ablakkal szemközti lépcsőházakból szinte állandó jelleggel különböző zajok szűrődtek ki. Zárt ablaknál alig hallatszott be, de bizony ha nyitva volt, aludni nem nagyon lehetett. Egyik nap mérgemben megfogtam és bezártam. Persze erre Attila felébredt és megkérdezte miért zártam be… Lehet, hogy ő tudott tőle aludni, én nem.

Visszatérve a mai napra, kicsit rendberaktuk a szobát magunk után, kidobáltuk a megmaradt ételeket. A használatlan műanyag tányérokat és műanyagpoharakat viszont otthagytuk az asztalon, egy zöldalma társaságában, amit nem volt szívünk kidobni, viszont nekünk már nem kellett. Fél 12 körül felmentünk a recepcióra hogy kijelentkezzünk. Gyakorlatilag csak a kulcsot kellett leadnunk, mert beköltözéskor a számlát már rendeztük. A recepciós nő mondta, hogy ha akarjuk otthagyhatjuk a csomagokat megőrzésre, ha esetleg később indulna a repülőnk. Gondolkoztunk rajta, de végül úgy döntöttünk, hogy inkább visszük magunkkal, a Nuevos Ministerioson úgy is át kellett szállnunk a 8-as, reptéri metróra, ezért úgy gondoltuk, hogy nem megyünk tovább rögtön, hanem szétnézünk a Ministerioson.
A szállásunkról kifelé menet még utoljára benéztem a kis patio-ba, ami messziről olyan szépnek tűnt. Még utoljára rápillantottunk útközben a hostal utcájában lévő R&A Jimenez Electronica feliratú üzletre, ami csak annyiból érdekes, hogy mikor jöttünk első nap és ránéztem a feliratra, a tipikus spanyolos név miatt rögtön tudatosult bennem, hogy igen, Spanyolországban vagyunk. Attól kezdve, amikor elmentünk mellette, minden nap rápillantottam. Valószínű csődbe ment az üzlet, mert soha se volt nyitva. Végigballagtunk a Calle de Amanielen, a Plaza de Conde Torenonál lifttel lementünk a 10-es metróhoz és a Nuevos Ministerioson leszálltunk. Amint feljöttünk a metróállomásról, jobbra indultunk. Egy múzeum lehetett, ami mellett elmentünk, mert az üvegablakok mögött hidak kicsinyített másait szemlélhettük meg. Nagyon jól néztek ki, sajnos a fotók elmaradtak, mert nem volt kéznél a fényképezőgép. Ezután találtunk egy nagy parkot, ott leültünk egy padra. Az idő kissé hűvösebb volt, mint az elmúlt napokban, de a padra, ahol ültünk pont odasütött a nap, így kellemes volt a hőmérséklet.

A tér a Nuevos Ministerios, azaz az Új Minisztériumok épülete előtt állt, ami a Közlekedési és Idegenforgalmi, a Munkaügyi, a Közmunkaügyi és Városfejlesztési Minisztériumot fogadja be. Egykor lóversenypálya állt a helyén, 1932-ben határoztak úgy, hogy egy több minisztériumot befogadó épületegyüttest építenek, mert a közintézményeket korábban befogadó belvárosi paloták szűkösnek bizonyultak.

A tér környékén fotózgattam egy kicsit.

Kissé távolabb régi mozdonyok és más szerkezetek kiállításának adott helyet a terület, ami kicsit szabadtéri múzeumnak hatott. Íme a képek:

Az Új Minisztériumok épülete előtt egy spanyol miniszterelnök, Eduardo Dato szobra áll.

Távolról Madrid kereskedelmi övezetét, az AZCA-t szemlélhettük meg.

Délután 3 óra körül indultunk tovább a 8-as metróval a repülőtérre. Bár, még korán volt, hiszen csak este fél 9-kor indult a gépünk, de kezdtünk éhesek lenni és úgy gondoltuk, hogy majd a reptéren eszünk valamit.
A metrón egy öltönyös koldus kéregetett. A metrón kéregetés egyébként nem volt ritka eset, de az egész városban sok volt a koldus. Mikor a reptéri metróállomásról ki akartunk menni, szembesültünk a ténnyel, hogy „suplemento”-t, azaz pótjegyet kellett vennünk, addig a forgókapun nem tudtunk kimenni. Itt esett le, hogy érkezéskor miért volt drágább a 10-es metrójegy itt a reptéren, mint máshol. Mert abban már benne volt a „suplemento” ára is.
Az 1-es terminálról indult a gépünk, követtük a kiírásokat és így könnyen eltaláltunk oda. Ezúttal nem keveredtünk el. Megnéztük a kivetítőkön melyik ablakhoz kell majd mennünk a checkingeléshez. Miután megtaláltuk, a közelben lévő kajáldában pizzát vettünk. Mivel korán érkeztünk elég sokat kellett várnunk. 2 órával a gép indulása előtt végre elkezdődött a check in és beálltunk a sorba. Ott útbaigazítottak, hogy merre kell mennünk. Sikeresen átjutottunk az ellenőrzésen, ezúttal nem én sípoltam be, hanem Attila. Ott ismét megnéztük a kivetítőt, hogy melyik kapuhoz kell mennünk. A kapunál leültünk egy székre, mert a gép még nem érkezett meg és várni kellett a beszálláshoz. Ezúttal zömében magyarok várakoztak a beszálláshoz, teljesen furcsa volt már 10 nap után, hogy magyarul beszélnek körülöttünk. Háromnegyed 8 magasságában kezdett sorakozni a nép a beszálláshoz, beálltunk mi is a sorban. Kb. középen álltunk, megnyugtató volt, hogy utánunk is rengetegen álltak még. Közben leellenőrizték a jegyeinket, végignézték, hogy mindenkinél csak egy kézipoggyász van-e. A gép kicsit késve érkezett és még előbb azt is meg kellett várni, amíg az odaérkezők kiszálltak, csak utána kezdtek minket beengedni. Majdnem ugyanoda ültünk, ahova odafelé, csak ezúttal én ültem belül. Csináltam két fotót a gép ablakából:

Miután mindenki elfoglalta a helyét, felszálltunk. Már nem szédültem annyira, mind odafelé. Az út egész végig nyugis volt, csak egyszer kapcsolták be a vészjelzőt, de akkor sem volt semmi pánikra okot adó dolog. Azt már tapasztaltuk odafelé, hogy a repcsin semmi sem olcsó, ennek ellenére azért vettünk ennivalót. Én egy sonkás croassant, Attila valami májas szendvicset. Innivalónk ezúttal volt, mert még a reptéren vettem az egyik automatából és felcsempésztük a gépre. Vagy nem vették észre vagy nem volt baj, hogy felvittük, mindenesetre nem szóltak érte. Felszálláskor azért időnként lecsavartam a tetejét kiengedni belőle a szénsavat, nehogy szétlőjön a flakon. Vettünk egy sorsjegyet is a gépen, Valenciai utazás volt a fődíj, de sajnos nem volt szerencsénk. Bár, nyertünk vele, de csak egy újabb sorsjegyet, amit ingyen kérhettünk. Azzal már ennyi szerencsénk se volt. Most az út során alig voltak felhők, szinte végig lehetett látni a városok fényeit. Sajnos többet nem, mert sötét volt. A leszállástól ismét tartottam, viszont ezúttal szépen letette a pilóta. Most mi kezdtünk el először tapsolni, néhányan csatlakoztak hozzánk, de mivel zömében idősebbek utaztak, gondolom nem tudták mi a szokás. :-) Az üres coca-colás üveg teljesen behorpadt, mire földet értünk.
Leszállás után egy busz várt minket, ami bevitt a reptér épületébe. A madridi kellemes idő után igencsak meglepődtünk a hidegtől, ami itthon fogadott minket…
Telefonon felhívtuk a Park&Flay-t és kijöttek elénk a reptérre. Ez benne volt a parkolás árában. A kocsinkat épségben találtuk. Éjjel 2 óra körül érkeztünk haza.

Összességében nagyon jól éreztük magunkat ezalatt a 10 nap alatt. Remélem egyszer még lehetőségem adódik visszatérni ebbe a csodálatos városba.
Végezetül még 3 kép egy kis madridi emlékről, amit magunkkal hoztunk. Már nem tudom mikor és melyik boltban vásároltuk, de nem is ez a lényeg.