MADRID, A VÁROS, AMI SOHA NEM ALSZIK

Egy nyaralás története, 2012. 09. 28 – 2012. 10. 07.

2. nap
Séta a városban, Gran Vía, Sol, Plaza Mayor


Talán ezen a napon sétáltunk a legtöbbet. Délelőtt 11 óra körül keltünk az előző napi szűkös étkezés miatt meglehetősen éhesen. Első úti célunk az volt, hogy találjunk egy boltot, ahol vásárolhatunk valami ennivalót. A Calle de San Bernardo irányába indultunk. Nem is kellett sokat keresgélnünk, a Calle de la Palma és a San Bernardo kereszteződésétől pár méterre egy Supermarket feliratú épületre bukkantunk. Na persze, náluk a Supermarket nem azt jelenti, mint nálunk. A bolt nagyon szűkös volt, bár minden alapvető élelmiszert meg lehetett találni, de nem volt túl bőséges a kínálat. Nagyságát tekintve nálunk ez egy normál élelmiszerboltnak felelne meg. Ami feltűnt, hogy nem volt kenyér. Legalábbis, amit mi kenyérnek nevezünk, ők olyat nem esznek, de még egy zsömlét vagy kiflit sem találtunk. Hot-dognak és hamburgernek való „kifli” és „zsömle” az volt, jobb híján azt vettünk. A párizsit sem ismerik. Sonka sonka hátán… Az árak gyakorlatilag forintba átszámolva vetekedtek az itthonival.
Bevásárlás után visszatértünk a szállásra, majd ebéd után elindultunk egy kis városnéző sétára. Kifelé menet, a hostal földszintjén ismét megcsodáltam a hátsó ajtóból nyíló patio-t, azaz belső udvart, ami a félig nyitott ajtón át nagyon szép látványt nyújtott. Egyszer megnéztem közelebbről is, úgy már nem volt olyan szép és kisebb is volt, mint amilyennek az ajtó mögül tűnt.
Az idő már jobb volt, mint előző nap, kicsit még be volt borulva, de az eső már nem esett és ugyan a kabát még elkelt, de egész kellemes idő volt..
Ismét a San Bernardo felé vettük az irányt. Íme néhány kép az utcáról:


Calle de San Bernardo


Calle de San Bernardo


Egy csatornafedél a Calle de San Bernardo-n


Calle de San Bernardo


Calle de San Bernardo

A Calle de San Bernardo egyenesen a Gran Víá-ba torkollik, ami Madrid egyik legforgalmasabb utcája, ahol egymást érik a kávézók , éttermek és a különböző üzletek. Néhány kép a Gran Vía-ról:


A Calle de San Bernardo és a Gran Vía kereszteződése


Gran Vía


Gran Vía


Gran Vía


Gran Vía


Gran Vía


Gran Vía

Megcsodáltuk a Calle Preciados és a Gran Vía kereszteződésében található Plaza de Callao-t, ahol a Callao mozi épülete található.



A Callao mozi

A Calle Preciadoson folytatjuk utunkat, ami közvetlenül a Puerta del Sol-ra vezet.


Calle Preciados

A Puerta del Sol, azaz a Napkapu, Madrid szíve. Alatta 3 metróvonal kereszteződése található és tíz utca fut itt össze. Itt áll a 0 kilométerkő is. A tér körül rengeteg bár, kávéház és étterem található. A nevét adó kapu sajnos már nincs meg. Egy útikönyv szerint a 13. században építették, keletre nézett és íve alatt a felkelő napra lehetett látni. Állítólag a szűk utcákról nem, csak erről a térről lehetett a napot élvezni, de egyesek szerint neve nem innét, hanem a kapun lévő szimbolikus napábrázolásból ered. A kaput 1570-ben lebontották, hogy a város tovább terjeszkedhessen. Régebben a tér még a városfalon kívül helyezkedett el. Mozgalmas múlttal rendelkezik, felkelések, forradalmak, merényletek és kivégzések sorának adott otthont.


A Puerta del Sol, háttérben III. Károly lovas szobrával


A Puerta del Sol egyik szökőkútja


Élőszobor a Puerta del Sol-on


Élőszobor a Puerta del Sol-on

Itt található III. Károly lovas szobra, és a mackószobor, ami Madrid jelképe. Az emlékmű egy vadeperfáról eszegető bronzból készült mackót ábrázol.


III. Károly lovas szobra


A mackószobor

Szintén itt található a Posta vagy Rendőr-főkapitányság épülete. Az épülethez sötét történetek kapcsolódnak. Állítólag az építkezés alatt a kőművesek azt terjesztették, hogy néhányuknak megjelent az ördög és közölte, amit építenek az ő tulajdona lesz. A munkások annyira féltek, hogy ördögűző papot kellett hívni. És valóban, a Franco-korszakban az épület pincéiben alig több, mint 1 négyzetméter alapterületű börtöncellákat alakítottak ki a politikai elítéltek számára, ahol pokoli körülmények uralkodtak.. Ma már raktár-és levéltári helyiségeknek használják. Óratornya 1865-ben épült, 1996-ban renoválták szúkárosodás miatt. Sokáig ez az óra jelentette a hivatalos időt Madridban. Szilveszter éjszakáján itt gyűlik össze a városi tömeg, hogy hódoljanak a legendának, mely szerint éjfélkor az óra 12 ütésére 12 szőlőszemet kell lenyelni, s ezek szerencsét hoznak a következő évben. A babona egyébként 1909-ben alakult ki, amikor túl sok szőlő termett és a gazdák kitalálták, hogy a szőlőfogyasztás szerencsét hoz. Az óra fölött egy kis vasépítmény található, benne pedig egy golyó, amit leeresztenek, amikor beköszönt az új év.



Puerta del Sol, a Posta vagy Rendőr-főkapitányság épülete

A téren egy legyezőket árusító üzletet pillantottunk meg. Itt nem azokat a mű legyezőket árulták, mint az ajándékboltokban, hanem igazi fából készült legyezőket. Persze az árak nem voltak olcsók, de azért muszáj volt vennünk egyet emléknek. Másik oldalt egy ajándékboltot találtunk, ahová szintén benéztünk és vásároltunk 1-2 szuvenirt.







A Calle Mayoron mentünk tovább Madrid főtere, a Plaza Mayor felé. A teret egy boltíven keresztül pillanthattuk meg. A Plaza Mayor a jellegzetesen spanyol szokást követve egy minden oldalról zárt, hatalmas tér. A homlokzatok mind a négy oldalon egységes képet alkotnak, csupán két épület emelkedik ki. A tér több nevet is viselt már az idők során, de a a hivatalos elnevezéssel nem törődve, a nép mindig csak Plaza Mayornak hívta. Egykor rengeteg eseménynek szolgált helyszínül: itt végezték az eretnekégetéseket, kivégzéseket, népünnepélyeket, szentté avatásokat és a bikaviadalokat is. A legnagyobb eretnekégetés 1680. június 30-án történt, emlékét Francisco Rizzi festménye őrzi a Pradoban. 91 vádlottból 21-et égettek meg akkor a máglyán. De ezen a téren fejezték le Rodrigo Calderón márkit, III. Fülöp korábbi kegyencét, és itt nyilvánították uralkodóvá IV. Fülöpöt és II. Izabellát. A tér több tűzvészen ment keresztül, míg végül teljesen átalakították, ennek köszönheti a mai zárt szerkezetét is.

A tér közepén az olasz mesterek által készített III. Fülöp lovas szobra emelkedik. A király arcát Pantoja de la Cruz festménye alapján formálták. Eredetileg a Casa de Campo főkapuja előtt állt. Mostani helyére II. Izabella helyeztette át. A döntést sokan vitatták, arra hivatkozva, hogy a szobor tönkreteszi az egyébként nyílt teret.


A Plaza Mayor III. Fülöp lovas szobrával


Élőszobor a Plaza Mayoron


Élőszobor oldalnézetből

Mint említettem, a téren 2 épület emelkedik ki. Az egyik a Pékek háza, mely a Plaza Mayor legszebb épülete. A házat 1672-ben, a tűzvész után építették ujjá barokk stílusban. Ma a Városi Levéltár egyik részlege foglalja el az első emeletet, ahol a dokumentumok a 12. századig visszamenőleg mutatják be a város történetét.


Plaza Mayor, Pékek háza

A másik épület a Mészárosok háza. Egykor céhesház volt, ma a Városháza hivatalai találhatók itt. Itt van továbbá a városi idegenforgalmi hivatal egyik irodája is.


III. Fülöp lovas szobra, háttérben a Mészárosok házával

A mai napra ennyit terveztünk, bár lett volna még látnivaló a környéken, de mivel a hosszú gyaloglástól jócskán elfáradtunk már, úgy döntöttünk, a szállásunk felé vesszük az irányt.







Körkérdésünk
Értékeld honlapomat
Összes válasz: 6
Statisztika

Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0
Belépés
Naptár
«  Október 2018  »
HKSzeCsPSzoV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031