MADRID, A VÁROS, AMI SOHA NEM ALSZIK
Egy nyaralás története, 2012. 09. 28 – 2012. 10. 07.


4. nap
Az Atocha pályaudvar és a Retiro park

Ezen a mai kellemes, napsütéses időben úgy döntöttünk, teszünk egy sétát az Atocha pályaudvartól a Plaza de la Cibelesig és közben megnézzük a Retiro parkot. Irány a szokásos metróállomás és a 10-es metró, majd 2 megálló után a Tribunal-nál átszálltunk az 1-es metróra, amivel az Atocha pályaudvarig utaztunk. Madridban egyébként egy 10 db-os metrójegy nem 10 db jegy, csupán csak 1, amit 10-szer lehet felhasználni. Metróra és helyi járatú autóbuszra egyaránt érvényes. Ahányan vagyunk, annyiszor kell berakni a metróállomás bejáratánál lévő automata jegykezelő gépbe, ami rányomtatja az aktuális dátumot, majd a másik oldalon kiadja a jegyet. Érdekes, de jegyellenőrző embereket szinte sehol nem láttunk, ezt sokan ki is használták, nemes egyszerűséggel átugrottak a forgókapun. Madridban egy metrójegy addig érvényes, amíg fel nem megyünk a felszínre, tehát akár több átszállásig is használható ugyanaz, anélkül, hogy újra be kellene tenni a jegykezelőbe.


Így néz ki egy madridi 10 utazásra érvényes metrójegy

Az Atocha páyaudvar a Plaza del Emperador Carlos V. mellett található. Mikor odaértünk első dolgunk az volt, hogy kerestünk egy éttermet. Az Estoril nevű kávézó-étteremre esett a választásunk. Én csirkehúst kértem sült krumplival, Attila főtt tojást és bacont sült krumplival. Érdekességképpen megemlíteném, hogy kaptunk hozzá 1-1 bagettet is, bár az étel magában is kiadós volt, úgyhogy azt nem ettük meg, de miután befejeztük az étkezést megkérdeztük a pincért, hogy nem-e vihetnénk el. A pincér betette egy papírzacskóba és még egy szatyrot is kaptunk hozzá. Az ételért egyébként összesen majdnem 20 eurót fizettünk + egy kis borravaló, 1-2 euró, már nem emlékszem.

Miután jóllaktunk, irány az Atocha pályaudvar. Nem sokat kellett mennünk, ott volt közel az étteremhez. Ez Madrid egyik legfontosabb pályaudvara. A Déli pályaudvarnak (Estación de Mediodía) is nevezett vasúti végállomást 1851. december 7-én avatták fel a Madrid-Aranjuez vasútvonal megnyitásával. Az első szerelvényen II. Izabella és családja, továbbá az arisztokrácia vezető személyiségei utaztak. Nem hiányozhatott Salamanca márkija sem, a vasút szellemi szülőatyja és létrehozója. A járatot „epervonat”-nak is nevezték, mivel ezután minden nap vasúton szállították a királyi székhelyre a híres aranjuezi epret. A "Tren de la fresa" nosztalgiavonatként ma is közlekedik.
Miután a márki csődbe ment, a vállalkozást a Rotschild család vette át. 1889-ben megszerezték a Madrid-Zaragoza-Alicante vonal kiépítésének jogát, és ekkor hozták létre a régi pályaudvart. A megbízást a bilbaoi Alberto del Palacio Elissague kapta, aki ekkorra már bebizonyította, hogy ért a vasszerkezetű épületekhez; az ő műve a retirói Kristálypalota is. Az öntöttvas elemek Belgiumban készültek. A modern rész felépítése után a régi csarnokban csodálatos pálmaházat is létesítettek.
A pályaudvar modern része Rafael Moneo alkotása, ami akkor épült ki, mikor az AVE, a spanyol szupervasút vonala elkészült.

Íme néhány kép az Atocha pályaudvar épületéről:


























Mikor beléptünk, egy kis helyiség fogadott, ahol a különböző indulási időket írták ki az információs kivetítőre.





A kis helyiséget elhagyva, a következő teremben pálmafák és különböző trópusi növények sokasága tárult elénk.






































És hogy a belső dzsungel tökéletes legyen, egy kis teknősbékákkal teli tavacska is található.















Kifelé egy szobor mutat a az ajtó irányába.




Megkerültük a pályaudvart és a mellette levő kis téren találtuk magunkat, ami inkább beillett egy parkolónak, de szép látvány nyílt innét a Mezőgazdasági Minisztérium épületére.


A pályaudvar mögött


Háttérben a Mezőgazdasági Minisztérium épülete

A Plaza del Emperador Carlos V. felé vettük az irányt, ahol csináltunk pár képet a tér közepén álló szökőkútról és megszemléltük közelebbről a Mezőgazdasági Minisztériumot. A korinthoszi oszlopokkal tagolt homlokzat tetején Augustín Querol allegorikus szobrait láthatjuk. Középen a Dicsőség nyújt pálmaágat és babérkoszorút a Művészeteknek és a Tudománynak. Kétoldalt a Művészetek Nagyjai és az Ipart ábrázoló bronzalakok kaptak helyet.


Plaza del Emperador Carlos V.


Plaza del Emperador Carlos V.


Szökőkút - Plaza del Emperador Carlos V.


A Mezőgazdasági Minisztérium

Megpihentünk kicsit az épület mellett található pici parkban, közben megszemléltük Claudio Moyano szobrát, aki egy liberális ideológiával rendelkező spanyol politikus volt.


A Mezőgazdasági Minisztérium mellett található park


Claudio Moyano szobra


Claudio Moyano szobra

Szintén az előbb említett politikusról nevezték el azt az utcát, ami a Retiro park felé vezet, egyenesen a Puerta del Angel Caído-hoz vagyis a Bukott angyal kapuhoz. A Calle Claudio Moyano-n az utcai árusok az antikvár könyvek piacán régi könyvek bőséges kínálatát tárják az érdeklődők szeme elé.


Díszes kerítés a Calle Claudio Moyano-n


Díszes kerítés a Calle Claudio Moyano-n


Calle Claudio Moyano

A Retiro park bejáratával szemben egy spanyol író, Pío Baroja szobrát pillanthatjuk meg.


Pío Baroja szobra

Ezután irány a hatalmas park. A Retiro Park /Parque del Buen Retiro/ IV. Fülöp korában készült el, melynek területe Olivares hercegének tulajdona volt. Birtokát 1632-ben ajándékozta IV. Fülöp királynak a park kialakítása céljából. A 143 hektáros területen szarvasra vadásztak, fényes ünnepségeket, vízi játékokat és irodalmi előadásokat rendeztek. A vadászó nagyurak vadászlakokban pihenhettek meg. A csatornák hajózhatóak voltak.
Az 1631-ben épült színházban Lope de Vega, Tirso de Molina és Francisco de Rojas műveit játszották. A mesterséges tóban római mintára nagy tengeri ütközeteket tartottak.
Az egykori palotából ma már csak a Salón de Reinos, azaz a Hadtörténeti Múzeum épülete és a Pradohoz tartozó El Casón áll. Pusztulásához az építésnél használt anyagok gyenge minősége is hozzásegítette. A 18. században a park egy részét megnyitották a nagyközönség előtt. A terület csak 1869-ben került teljesen a város birtokába.
Az 1886-ban pusztító tornádó a park nagy részét letarolta. A helyreállítás után 1888-ban itt építették fel a Fülöp-szigetek kiállításának pavilonját.
A jelenleg mintegy 127 hektáros parknak 11 bejárata van. Téglaalapokon álló kovácsoltvas kerítése 2930 méter hosszú.

A park elején kicsit megpihentünk egy játszótér és edzőparkként funkcionáló területen. Megszemléltük a csodálatos természetet, ami körülölelte a helyet.


Játszó- és edzőtér a Retiro parkban


Egy furcsa növésű fenyőfa


Útban a bukott angyal szoborig csináltam néhány fotót.







A Bukott angyal szobor /Estatua del Ángel Caído/ a park legérdekesebb műalkotása. A szobor témája: Lucifer kiűzetése a paradicsomból. A világon kevés ilyen témájú alkotás létezik. Az 1880-ban felavatott szobor Lucifert ábrázolja a gőg bűnét megszemélyesítő kígyó társaságában. A kígyó a bukott angyalra csavarodva megbénítja Lucifert. A műértők szerint a szobor egyedülállósága abban rejlik, hogy Lucifert egyedül ábrázolja. Ott áll, ahol egykor a híres porcelángyár működött.









A szobor közelében egy fagyizóban jégrémet vettünk, majd leültünk egy közeli padra, ahol épp egy festő művét szemlélhettük meg.















Útban a Rózsakert felé Manuel Tolosa Latour, egy spanyol gyermekorvos szobra található.



A Rózsakert /La Rosaleda/ tavasszal és nyáron biztosan gyönyörű látványt nyújt, ilyenkor ősszel már nem mutatott annyira, de még most is voltak virágzó rózsafajok. Itt rendezik meg minden tavasszal az Új Rózsa nemzetközi versenyét, amelyen a világ legjelentősebb rózsatermesztői vesznek részt. A kertben két kút áll: Ámor kútja a nevét a szökőkút felett látható Ámor-szobrocskáról kapta, a másik kúton egy faun szobra található. Sajnos közeli képeket nem csináltam a szobrokról.






















Miguel Moya, egy spanyol újságíró szobra felé folytattuk utunkat, és továbbra is fotóztuk a tájat.


Miguel Moya szobra














Tovább haladva, Ramón de Campoamor emlékművét szemlélhettük meg. A költőt a saját verseiből származó allegóriák veszik körbe.









Utunkat folytatva nemsokára a Kristálypalotához értünk. Először néhány kép a palota előteréből:













A Kristálypalota /Palacio de Cristal/ 1887-ben Ricardi Velázquez Bosco tervei szerint egy kis tó mellé épült. Eredetileg az 1887-es Fülöp-szigeteki kiállításra Madridba hozott, a szigetek növényvilágát bemutató mintapéldányokat helyezték el itt. A frissen felújított épület időszaki kiállításoknak és szórakoztató előadásoknak ad helyet. A Retirónak ez a részlete különösen romantikus hangulatú.












A Kristálypalota lépcsőjének díszes korlátja


A Kristálypalota oszlopai

Innét pár lépésnyire található a Velázquez Kiállítási Palota. Épületét 1873-ban Ricardo Velázquez Bosco emelte, nevét róla és nem a híres festőről kapta. A palota időszaki kiállításoknak ad otthont.


Útban a Velázquez Palota felé















Ezután a Nagy-tó /Estanque Grande/ következett. A tó IV. Fülöp palotájához épült. Itt rendezték a vízi csatákat. Ma kedvelt csónakázóhely. A tóban zavartalanul élik világukat a hatalmas pontyok, ugyanis tilos a horgászat.
















A tó mellett hatalmas szoborcsoport látható, XII. Alfonz király emlékműve /Monumento a Alfonso XII/. XIII. Alfonz állította apja emlékére. Az uralkodó magas talapzaton álló szobrát kettős árkádsor fogja körül félkörívben.





























Nem messze az emlékműtől, a Plaza de Guatemala-n egy lovas szobrot pillantottam meg. Attilának már semmi kedve nem volt azt is megnézni, láthatóan elfáradt, én viszont szerettem volna, így abban maradtunk, hogy ő leül egy padra az emlékműnél, amíg én elmegyek és megnézem. Útban az említett szobor felé, egy spanyol srác jött velem szembe, láttam, hogy nagyon néz és mikor elment mellettem rám mosolygott, majd megfordult és elindult utánam. Mikor mellém ért megkérdezte: "Egyedül vagy és fotózgatsz?" De mikor közöltem vele, hogy a párommal vagyok, nem is kérdezett többet, otthagyott. :-) Hát igen, ez is egy emlék Madridból. :-)

Visszatérve a szoborra, Martínez Campos lovas szobráról van szó, ami azt a tábornokot ábrázolja, aki XII. Alfonzot királynak kiáltotta ki. A talapzati dombormű a tábornok egyik haditettét örökíti meg az afrikai hadjáratból.


Útban a szobor felé


Útban a szobor felé







Ezt követően "hazafelé" indultunk a parkból, de útközben megláttunk egy fagyizót és leültünk a teraszára bemajszolni egy 3 gombócos fagylaltot. Régen ettem már annyi fagyit és jégkrémet, mint Madridban. :-)

A parkból kifelé menet még megnéztük a Galápagos-kutat 1832-ben a majdani II. Izabella születése alkalmából készítették. A szökőkút főalakjai, a vízköpő teknősök a kecses delfinekkel és Ámorokkal a romantikus ízlést tükrözik.





Végezetül még egy kép a parkról, a kifelé vezető kapu felé:




Sajnos a park teljes területét nem tudtuk megnézni, mert hatalmas volt, de talán egyszer még alkalmunk nyílik rá bepótolni. :-)

Ezután a Plaza de la Independencián találtuk magunkat /Függetlenség tere/. A tér két fontos út végpontja, nyugat-kelet irányban a Calle de Alcalá szeli át. Észak felé innen nyílik a Calle de Serrano, a legdrágább üzletek és legcsillogóbb kirakatok utcája, dél felé pedig az a XII. Alfonzról elnevezett út, amely a Parque del Retiro mentén az Atocha pályaudvarhoz vezet.


A Plaza de la Independencia környéke

A téren áll az Alcalá kapu. A klasszicista diadalkaput 1778-ban állították III. Károly madridi bevonulása alkalmából. A kapu érdekessége, hogy két oldala teljesen más. Az építő, Sabatini ugyanis a király számára két különböző tervezetet készített, az uralkodónak azonban mindkettő annyira tetszett, hogy egyik oldalon az egyik, a másik oldalon a másik tervet valósíttatta meg. A kapun a polgárháború nyomai még mindig láthatóak.





A Calle de Alcalán folytattuk tovább utunkat, a Plaza de la Cibeles, azaz Kübelé tér felé, ami nevét az itt álló kútról kapta.



A Plaza de La Cibeles a Kübelé-kúttal


Plaza de la Cibeles


A Kübelé-kút /Fuente de la Cibeles/ a tér közepén Madrid egyik legfontosabb jelképe. A Föld istennőjének szobra Francisco Gutiérrez alkotása, a kocsit húzó oroszlánokat a francia Robert Michel formázta meg. Ezek a szobrok montesclarosi fehér márványból készültek, a kút többi része rudeñai kőből. A győzelmi hadikocsin ülő istennő a kezében kulcsot és jogart, földi uralmának jelképeit tartja, fején korona van.





Kübelé az Ég és a Föld gyermeke, Saturnus felesége, Jupiter és az istenek anyja. Kocsiját két oroszlán húzza, melynek története a következő:
A legenda szerint Atalanté királylányt születése után apja, Iaszosz, aki csak fiút szeretett volna, kitette az erdőbe, hogy ott pusztuljon. Egy nőstény medve pártfogásába vette a lányt, akit később vadászok neveltek fel, majd visszakerült szüleihez. Az apja férjhez kívánta adni, ám Atalanté nem akarta elkötelezni magát. A kérőket lehetetlen próba elé állította: futóversenyre hívta ki őket, s mivel mindig ő győzött, hajadon maradt. A kérők sorra hullottak el, amíg meg nem érkezett az Aphrodité támogatását élvező Melanión, aki halálosan szerelmes volt a lányba. Az istennő tanácsára a versenyfutás során Melanión a lány kapzsiságát kihasználva aranyalmákat hajított el, mikor Atalanté már megelőzte őt, és míg az lehajolt, hogy felszedje őket, a fiú legyőzte a lányt, s így elnyerte kezét.
Már házason egyszer Zeusz egyik szentélyébe hajtotta őket a vihar, ahol szenvedélyes éjszakát töltöttek el. Zeusz ezért úgy állt rajtuk bosszút, hogy oroszlánokká változtatta őket. A párt Kübelé szánta meg: kocsija elé fogta őket, hogy legalább így együtt lehessenek. (A kút oroszlánjai hímek, ennek ellenére feltételezhetjük, hogy a tervező ismerte a mítoszt.) Régen a karneváli ünnepségek alkalmával a tivornyázó urak mindenkit, aki berúgott, behajítottak a vízébe a kijózanodás céljából. Ma a Real Madrid szurkolói ünnepelnek a kútnál, ha csapatuk győzelmet arat.
A polgárháború alatt földzsákokkal takarták le a kutat, hogy megóvják. A madridiak ekkor nevezték el „la linda tapada”-nak, azaz letakart szépségnek. A kút kicsinyített másolatát Mexikóvárosban is felépítették.

A tér leglátványosabb épülete a Palacio de Comunicaciones, azaz a Főposta, ami ma már Városházaként üzemel, de még mindig található benne egy postahivatal, ahová be is mentünk feladni 2 képeslapot az itthoniaknak.













A tér másik épülete a Banco de España, azaz Spanyolország bankja. A monumentális épület belsejét világhírű spanyol festők remekei, Velázquez, Zurbarán, Murillo, Vicente López és Goya alkotásai díszítik. Az épület pincéiben őrzik az ország teljes aranykészletét.



A tér közelében még két kisebb és kevésbé látványos szobrot találtunk.





Miután megszemléltük a teret és környékét, a Banco de Espa
ña metrólejárata felé vettük az irányt, és a 2-es metróval visszatértünk a szállásunkra.






Körkérdésünk
Értékeld honlapomat
Összes válasz: 6
Statisztika

Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0
Belépés
Naptár
«  Június 2018  »
HKSzeCsPSzoV
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930